2007. szeptember 28., péntek

2007. szeptember 27.

Szokásos havi összejövetelünk az idősök és a bál elvi kérdéseinek tisztázásával telt.
Az idősek világnapja alkalmából tisztázódtak a dolgok, egyelőre nem árulom el, hogy az miből is fog állni, hogy meglepetés lehessen.
A bálra térve, a jelenlegi álláspont szerint a vacsora helyben, bográcsban főzött pörkölt lesz, csipetkével és káposzta-salátával. A belépődíj marad 1300.- Ft. A zene szolgáltatására még egyeztetések folynak. A sütemény házi készítésű lesz nagyrészt, azt a tagok és a segítők hozzák.
Büfé és tombola színesíti a rendezvényt, hogy az elején lesz-e külön valami, még bizonytalan.

Sajnálattal vettük tudomásul a jelzést, hogy még mindig verbálisan bántalmazzák tagjainkat a bajai piacon (egy szintén bátmonostori lakos által történik mindez, immár folytatólagosan). Tagjainkat arra kértük, hogy lehetőleg hagyják figyelmen kívül az ilyen megjegyzéseket, hiszen az a vádaskodót minősíti.

2007. szeptember 23., vasárnap

Meghívó

Kérjük a Tisztelt Tagokat, hogy 2007. szeptember 27-én csütörtökön 18 órára (este hatra) a Könyvtárba jöjjenek.
Akinek van tudomása a környékében egyedül élő, segítségre szoruló idős személyről, annak címét és nevét lehetőleg jegyezze fel, mivel október 1-e az időskorúak világnapja. Tavasszal volt arról szó, hogy e nap alkalmából kitalálunk valamit.
Gondolkodjatok az Erzsébet-Katalin bálon is, szerintem legyen az batyus, hogy viszonylag alacsony lehessen a belépődíj. Családos bálat kéne szervezni.

Mindenkit szeretettel várunk, az érdeklődőket és belépni szándékozókat is!

2007. szeptember 13., csütörtök

Csatlakozunk a LEADER programhoz.

A mai rendkívüli egyesületi Közgyűlésünkön 14 tagunk vett részt és a legfontosabb dolgokban - viták után - egyezségre jutottunk.

Amiről határozat is született, az a tegnapi napon a Helyi Vidékfejlesztési Irodánál történt előzetes regisztráció megerősítéséről szólt, így most már egyesületi határozat is van arról, hogy rész veszünk a Bátmonostor községet is képviselő Helyi Közösség létrehozásában és ezzel a Leader mozgalom keretein belüli vidékfejlesztési programban.
Ezt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokról szóló 1698/2005/EK rendelet alapján a FVM írta ki.
Ezzel vállalja közösségünk (is), hogy a sikeres helyi vidékfejlesztés stratégiájának elkészítése, végrehajtása érdekében tevékenykedik (amit egyébként már megalkulásakor is célul tűzött maga elé Egyesületünk) az alapítandó Felső-Bácska Helyi Közösség keretein belül. Elnökünk akadályoztatása esetén gazdasági vezetőnk meghatalmazással, teljes jogkörrel vesz részt a megbeszéléseken.

A temetővel szemközti háromszög parkosítási munkáinak folytatására is sikerült megtalálni a megfelelő megoldást, teremtünk rá kapacitást, annak ellenére, hogy sajnos néhány községi hangadó már arról beszélt, hogy biztosan abbahagyjuk a gondozást (amiről egyébként a parkosítás induláskor nem is volt szó). Felmerült az a gondolat is, hogy vállaljunk erre táblával is megörökített kötelezettséget, bizonyítva az összes kételkedőnek, hogy jót tenni akkor is érdemes, ha azt néhányan kritikával illetik ...

Szó volt még arról is, hogy az iskolában az első osztályosok vonalas táblája valami miatt tönkrement, arra krétával szinte lehetetlen írni. Egyik tagunk úgy tudja, hogy Vaskúton is csak egy első osztály indul a tavalyi kettő helyett, először azt kéne megtudni, hogy a felszabaduló táblával a rosszat ki lehet-e váltani az ÁMK keretein belül, minden megoldási javaslat csak ezek után kerülhetnek megfontolásra. Az is kétséges, hogy a fenntartó Önkormányzat ismeri-e teljes mélységében ezt az alapfeladat-ellátást jelentősen akadályozó tényezőt.

Terv van arra, hogy a "Múzeumok éjszakája" mintájára megrendezésre kerüljön itt helyben a "Könyvtár napja" rendezvény egy vasárnapon, amikor a Könyvtárban érdekes rövid progamok várnák az érdeklődőket de. 9-től délután 1 óráig, miközben szünetelne a kölcsönzés.

Ismét lesz Erzsébet-Katalin BÁL egyesületi szervezésben, várhatóan november 24-én, szombaton.

Többen jelezték tagjainknak, hogy felvételüket kérnék Egyesületünkbe. A közös álláspont és Alapszabályunk szerint aki Bátmonostorért ilyen keretek között is tenni akar, csatlakozhat, taggá válhat.

Most pedig a még mindig indulatokat kiváltó Lényeg újságban megjelent polgármesteri írásról. Ide csatolom az elérési lehetőséget, mindenki olvassa el még egyszer a fizetett politikai hirdetésként megjelentetett szöveget.
Sokan az egyesületi tagok közül úgy érzik, hogy ez bántóan hatott, lekicsinyli faluszépítő törekvéseinket. Íme: http://www.lenyeg.hu/6_14/5.pdf
Mivel elég gyengén olvasható, idézem betű szerint a rossz érzéseket kiváltó polgármesteri mondatokat:
... (kék mezőben a lap alján a bal oldalon)
A döntést segítő tények, hibák és erények:
- A belső, a tartalom, a működés mindig többet ér számomra a rongyrázásnál, külcsínybeli alakoskodásnál.

...

... (a jobb oldali hasáb közepe táján)
...
Ezen dolgok tudatában kérem döntsék el, mi a fontos Önöknek!
A kiszámítható fejlődés - vagy a bizonytalanság?
A tartalmi munka - vagy a szemfényvesztés?

...
A nyolc év munkája, vagy a fél év "színháza"?

Megállapítható, hogy az idézetekben Egyesületünk megemlítésre sem került. Hogy bántotta azokat, akik a községért önként és ingyen dolgoztak? Lehet, de ezekből a mondatokból ez nem következik ...
Az igaz ugyan, hogy a bemutatkozó képek hátteréül az Egyesületünk által virágosított templomkerti sarok szolgált, talán innen eredhet az önkéntelen összekötés, a félreértelmezés ...

2007. szeptember 9., vasárnap

Az alakuló ülésen kérdést is kaptunk.

A helyi képviselő-testület szeptember 5-i alakuló ülésén Egyesületünket megkérdezte a már megválasztott Eke József alpolgármester, hogy az általunk parkosított háromszöget a jövőben is gondozzuk-e.

(Csak röviden jegyezzük meg, hogy eddig sem a mi feladatunk lett volna, eredetileg CSAK a parkosítást vállaltuk fel!!)

Elnökünk, Deszecsárné Kubatovics Gyöngyi válaszolt a kérdésre, azzal, hogy az Egyesületnek erre jelenleg nincs kapacitása.
Az alpolgármester úr ismételt kérdésére ismételten azt válaszolta, hogy jelenleg erre nincs kapacitása Egyesületünknek.