2008. április 26., szombat

KÖZGYŰLÉS

Egyesületünk 2008. április 24-én 18 órai kezdettel tartotta meg éves közgyűlését.
A jelenlegi tagság 18 főből áll, ebből 14-en tudtak megjelenni ezen a fontos eseményen.

A napirendi pontokra tett javaslatot mindenki elfogadta, csakúgy mint a jegyzőkönyv-vezető és az azt hitelesítők személyét.

A 2007. évről szóló beszámoló tartalmazta az eseményeket és a gazdálkodást egyaránt, a szóbeli kiegészítéssel a tagság egyhangúan elfogadta azt.

Az Ellenőrző Bizottság jelentése, mivel 2007. derekán jegyezte be a Bíróság a társadalmi szervezetek közé, most még szűkszavú volt, hisz nem volt olyan határozat, vagy tárgyalás, illetve gazdasági esemény, amit ellenőrizni lehetett volna.

A 2008-as év tervezési irányait is sikerült konszenzussal lezárni, még várjuk a költségvetési támogatás átutalását.

Az egyebekben felmerült lényeges két elem külön is említést érdemel.
A Gyermeknap hangosításának kérdése és esetleges hangosítóeszköz-beszerzés, illetve annak későbbi bérbeadás útján történő hasznosítása, valamint a már meglévő fűnyíróval - térítés ellenében, számla adásával - végzett munka.

Ismertetésre került a Cigánybálra az Egyesületünknek címzett meghívó is, mely május 10-re, szombatra szól.

Fűnyírás a háromszögben

Április 10-én, amint az elhangzott a testületi ülésen, lenyírtuk a füvet a beszerzett fűnyíróval, mintegy "bejáratásként" a temetővel szemközti háromszögben. A munkákban Deszecsárné Kubatovics Gyöngyi, Kunvári György és Morvai István vettek rész.
A nagyjából vízszintes felületeket szépen és első alkalommal gyűjtőkosár alkalmazásával - mivel már nagy volt a fű - vágtuk le. A partoldalak ferde felületeinek nyírására kértünk intézkedést, ígéretet kaptunk azok levágására is a polgármester úrtól.
Az Egyesületünk által vásárolt fűnyíró közepes teljesítményű, négyütemű benzinmotorral működő, kényszerolajozású, állítható vágómagasságú gép, használatára vonatkozóan eltökélt szándékunk, hogy sokáig tartson, ezért nem adjuk kölcsön, magunk használjuk a zöldfelületek gondozására.
Morvai Pisti eddig is nyírta ezt a területet, kölcsöngéppel. A fűnyíró használhatóságát is vizsgálta a "próbavágás" során, teljesítményéről megelégedetten beszélt.

2008. április 4., péntek

ÉVES KÖZGYŰLÉS

Kötelező éves közgyűlésünkre 2008. április 24-én csütörtökön kerül sor, melyet 18 órától a Tanácskozóteremben tartunk. A meghívólk készülnek, azt minden tagunk kézhez fogja kapni a napirendi javaslattal együtt.

Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket is.

A Bátmonostori Civil Egyesület vezetése